Menczer: Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter megint álhírt terjesztett (VIDEÓ)
Rétvári Bence után a Fidesz kommunikációs igazgatója is beleállt Magyar Péterbe.
Elutasította az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága azt az ellenzéki javaslatot, mely a magyar rendőrök migránsokkal szembeni röszkei fellépését vizsgálta volna. Firtl Mátyás, a bizottság KDNP-s alelnöke szerint semmi sem indokolja, hogy a magyar parlamentnek foglalkoznia kellene a röszkei határnál történtekkel.
Elutasította az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága azt az ellenzéki javaslatot, mely a magyar rendőrök migránsokkal szembeni röszkei fellépését vizsgálta volna.
Firtl Mátyás, a bizottság kereszténydemokrata alelnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a Vadai Ágnes, a DK politikusa és képviselőtársai indítványát egy igen és hat nem szavazattal elutasította a bizottság. Vadai Ágnes, Gyurcsány Ferenc, Oláh Lajos és Varju László független képviselők „a röszkei határállomáson történt - nemzetközi közvéleményt is megbotránkoztató - rendőrségi attak körülményeiről és hatásáról szóló határozati javaslat” címen nyújtották be előterjesztésüket. A képviselők többek között arra szerettek volna választ kapni, hogy mi indokolta „az aránytalan rendőrségi fellépést” a migránsokkal szemben szeptember 16-án.
A KDNP-s képviselő kiemelte: több felvételen is látni lehetett, hogy migránsok elfogadhatatlan eszközökkel léptek fel a magyar rendvédelmi szervek ellen, a határt nem jogkövető módon próbálták meg átlépni. Semmi sem indokolja, hogy a magyar parlamentnek foglalkoznia kellene a röszkei határnál történtekkel. Firtl Mátyás kiemelte: a magyar hatóságok emberfeletti munkával akadályozták a Magyarországot elérő „áradatot”.